Fábián zoltán

Látogass el a koncertekre

November 8.
Akusztikus koncert
Réte
November 15.
Akusztikus koncert
Monor
November 21.
Zártkörű akusztikus koncert
Pozsonyboldogfa
November 28.
Zenekaros nagykoncert
Budapest
December 19.
Évzáró zenekaros nagykoncert
Püspökhatvan

1987. április 28-án született Marosvásárhelyen

Fábián Zoltán 1987. április 28-án született Marosvásárhelyen, Székelyföldön. Zenész, dalszerző, gitáros, énekes és édesapa, aki több mint két évtizede aktív szereplője a magyar rockzenei életnek.

Első koncertjére szülővárosában, a legendás Black Hole klubban került sor, ahol basszusgitárosként állt először színpadra. Általános iskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, majd 2002-ben családjával Budapestre költözött. Középiskolai tanulmányait automatizálás szakon folytatta, szakmája szerint számítástechnikai szoftverüzemeltető.

Zenei pályafutása során több zenekarban is énekelt, első saját formációját pedig 2010-ben alapította Székely Vér néven. A zenekar Édes Magyar Föld című albuma és a Petőfi Csarnokban adott koncert fontos mérföldkőnek bizonyult pályáján.

Esemény